Több mint 2 éve életünk része lett a világjárvány. Most pedig, hogy nehogy örüljünk, hogy jön a tavasz és a napsütés, Oroszország hadat üzen Ukrajnának. Tegnap óta figyelmesen követem az eseményeket. Igaz, hogy már régóta van probléma az ukrán - orosz határon, de ez mégiscsak más. Oroszország kezd előrenyomulni és az az érzésem, hogy Putyint nem lehet megállítani.
Tegnap még egy kijevi vlogger sétalva az utcán arról beszélt, hogy a fővárost úgyse támadják meg az oroszok. Mára bejelentkezett a tök üres utcáról, emberek sehol, mondván, hogy megbánta, hogy tegnap nem menekült el onnan. Már késő, mert már nehéz elmenekülni.
Napról - napra súlyosabb a helyzet. Szerencsére még nincs sok áldozat, dehát ugye sose lehet tudni mi lesz ennek a vége. Félek, mert Ukrajna az nem Szíria, hanem itt van a közelünkben. Sőt Putyin határozottan kijelentette, hogy nem tetszik neki, hogy Románia és Bulgária NATO tag. Tegnap délután és ma is több amerikai harci repülőgép suhant át a fejünk fölött. Most is hallok egyet, úgyhogy egy picit be vagyok tojva. Sajnos ukrán honfitásaink jobban félhetnek most és elképzelni sem tudom mit érezhetnek azok, akik át akarnak lépni a határon, vagy akik most a metró aluljárókba kényszerültek.
Azt hiszem ez a világ megérett a pusztulásra. Amíg olyan elnökök és vezetők vannak hatalmon akik háborút indítanak, addig nincs remény.
Mindig is féltem az állandóan hangoztatott Harmadik Világháborútól. Csak remélni tudom, hogy azért odáig nem fajulnak el a dolgok.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése