Magyar Podcastok


Rákaptam a magyar podcastokra. Valamikor már jól jön a sok zene után egy kis beszélgetős, értelmes műsor. Fel szoktam rakni telefonomra vagy az mp3-ra, s ha valahol unatkozok beteszem és hallgatom. Ily módon érdekes (ez persze attól is függ milyen podcastot hallgatsz) dolgokat tudhatsz meg.
A mostani bejegyzésben azokat a magyar podcastokat elemzem és sorolom fel, amelyek említést érdemelnek, mert jók. (persze elérhetőséget is beintegrálok)
Kezdeném a podcast meghatározásával: A podcasting technológia lehetővé teszi hang-, videó- és más fájlok sorozatszerű közzétételét az interneten, úgy, hogy a felhasználók feliratkozhatnak az adott anyag epizódjait tartalmazó csatornákra. A hordozható zenelejátszók egyre szélesebb körű elterjedése miatt 2004 vége körül vált népszerűvé.
E wikipedián szereplő meghatározást kiegészíteném. A podcastok mára nagyon elterjedtek lettek. Minden olyan adás, ami letölhető vagy meghallgatható online (stream során) podcasnak nevezhető.
Pl. Ott van a mixcloud: (http://mixcloud.com) ami épp erre épül. A címjéből azt következtethetnénk, hogy itt csak mixeket találunk, de nem: rengeteg beszélgetős, hír, kultúrális, sport, IT és persze zenei műsorokat is hallgathatunk. Itt azonban a szerzői jogok miatt nem engedélyezik (nem is lehet) a műsorok letöltését.
Podcastokat bárki készíthet: mi kell hozzá?
Egy jó mikrofon (ha beszélgetős műsort akarsz), számítógép, internetkapcsolat (hogy tudjad feltölteni) esetleg egy külön oldal a podcastod reklámozására és némi technikai tudás. (szoftver: vágás)
Rengeteg amatőr podcaster van: ezért nehézkes is minőségit találni.
A rádióadók műsorai is podcastolhatóak : ha elérhetővé teszik az újrahallgatását, letöltését.
Az egyik nagy kedvencem, ahol az ilyen műsorokat töltögetni szoktam: az a híres iTunes, ahol rengeteg érdekes műsort lehet elérni: ingyen. (le kell tölteni az iTunest: http://www.apple.com/hu/itunes/ - külön program)
Nem vagyok nagy Apple fan: de abban egyetértek, hogy az iTunes nagyszerű, és forradalmasította a zenét. 
Amúgy maga a Podcasting szó az "iPod" és "broadcasting" szó összeolvadásából keletkezett. A kifejezés félrevezető lehet, mert a podcasting technológia használatának nem feltétele egy iPod vagy bármilyen hordozható zenelejátszó.

A magyar podcastok nem annyira elterjedtek: valamiért elég kevesen készítenek ilyen adásokat Magyarországon. Hogy miért? Nemtudom, de elég szomorú vagyok: mert igazán hasznosak lehetnek.
Kezdeném akkor a felsorolást: előszöt a jelenleg is futó podcastokkal, utánna meg azokkal folytatom, amelyek bár bezárták a kapuit, de említést érdemelnek.

- Bitcast
Elérhetőség: http://bit.blog.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/bitblog
Műfaj: tech, IT

Az egyik legaktívabb IT témájú magyar podcast. Jelenleg a 220 -dik adásnál járnak. IT hírekről beszélnek heti rendszerességgel. Sokan hallgatják: ezért is létezik még. Csak belehallgattam: de tetszik. Mostantól azonban figyelemmel fogom kísérni: mert érdemes!
70 percet tart egy adás. Akinek tetszik: az a korábbi (összes) adást letölheti vagy meghallgathatja online a honlapjukon.
Gratulálok nekik: és csak így tovább!

- Tudomány Civilben
Elérhetőség: http://civiltudomany.blog.hu/
Műfaj: ismeretterjesztés, tudomány

A civil rádión sugárzott műsor. Aki szereti a tudományos dolgokat, az feltétlen hallgasson bele. (heti műsor)
Miről is van szó? Néhány téma: Virtuális világok, autonóm robotok, mesterséges intelligencia, rádiócsillagászat, tudományfilozófia, naptevékenység... szóval nagyon tudományos.
Az oldal egy egyszerű blog: a címekre kattintva előjön egy hosszabb leírás a heti témáról, alatta vagy valahol a szöveg mellett elérhető egy kis player: amivel meghallgatható és letölthető az adás.
Itt is meg lehet hallgatni őket: http://www.civilradio.hu/archivum.php (vasárnapi adás)

A hét mesterlövésze
Elérhetőség: http://puzserahm.uw.hu/archivum-1-200.html
Műfaj: film, kultúra

200 adás: ez azért nem semmi. 2009 elején kezdődött és 2011 nyaráig tartott.
Kedvenc podcastom: nagyon professzionális. A meghallgatásával sok olyan filmet néztem meg, amiről még nem is hallottam. (és persze sok közülük a kedvencem lett) Nagyon jók a kritikák, a bemutatás, maga az egész szerkezete az adásnak kitűnő.
Puzsér Róbert (igen az a sokak által ellenszenves kritikus, aki a médiában is megmutatta a sötét oldalát: pl Csillag Születik zsűri tagjaként) az egyik műsorvezetője, mellette pedig variálva részt vettek:
Gödri Bulcsú
Farkas Attila Márton
Dinnyés Gergely
Magyar Dávid
Parragh Szabolcs
A műsor persze nem podcastként indult, hanem a RadioCafé egyik adása volt. Nagy népszerűségét a közepe fele érte el. A hallgatók felfigyeltek erre a műsorra, és a teljes adásokat feltették az internetre. Sikeressége, hírneve még a mai napig megmaradt, hiszen nemrég 2013 júliusában a Jazzy rádió újból sugározza (ezeket a korábbi 200 adást) a megszokott időben. (szombat-vasárnap)
A filmek mellett kitérnek egyéb témákra is. (amiről a bemutatott film is szól: pl társadalmi, zenei, kultúrális témák)
Minden adásban 4 filmet mutatnak (elemeznek) be: professzionálisan.
Ha összeszámoljuk 4 film x 200 adás az 800 filmet ajánlanak megnézésre: ami nem kevés.
Nem is tudom, lehet hogy nem kéne újrainduljon: mert már nem lenne jó film amit bemutassanak. Ha új filmeket elemeznének, akkor esetleg: de az már milyen lenne, mert valljuk be a mostani mozis filmek szarok. (többségük)
A filmeket ők ajánlják: mindegyiket meg kell nézni címszóval. Azért mert kitűnő vagy nézni való vagy épp azért mert nagyon rossz. Puzsér Róbert egyik gondolata az volt (műsor folyamán), hogy 2 típusú filmet érdemes megnézni: a jókat és a borzasztó rosszakat.
Ezt a podcastot csak ajánlani tudom mindenkinek!

- Totalcar: Égéstér
Elérhetőség: http://totalcar.hu/egester/
Műfaj: autók

Sokan nem tudják (eddig én sem tudtam), hogy a Totalcar TV műsornak (ami a tv2 nagy autós magazinja) van egy podcastja is. Egy kicsit felszabadultabbak: hiszen itt mondhatnak olyat is a műsorvezetők, ami tv adásban nem lehet.
1 órás a műsor: letölhető és lejátszható online. (jó ez többet nem írom: mindegyik podcastra érvényes ezentúl) Közel 40 adás érhető el (első: 2012.02.03.)
Ajánlom azoknak akik szeretik az autókat.

- Filmbarátok
Elérhetőség: http://filmbaratok.blog.hu

Ki ne szeretné a filmeket? Remélem mindenki! Én is nagyon... jelenleg más filmes podcasba kezdtem (a hét mesterlövésze), de amikor végzek vele ez következik. (s akkor majd írok véleményt)
Így, ahogy belehallgattam: elég szórakoztató műsor, kritikákkal és ajánlásokkal. Szeretem az ilyen filmes podcastokat: mert mindig fedezek fel olyan filmeket, amelyek jók és még (hihetetlen) nem láttam.
Rengeteg rossz film van, ezt hozzáteszem. Nehezen lehet napjainkban kitűnő filmekre találni.
Ezért: csak hallgassad... Letölhetőek mp3 formátumban valamint a készítők a híres Youtube -ra is felbökik a műsort. (keress a Filmbarátok kifejezésre) Jelenleg: 36 -dik adásnál tartanak. A műsor elég hosszú: de ki lehet bírni. (gondolom)

- Gombapresszó
Facebook: https://facebook.com/gombapresszo
iTunes: https://itunes.apple.com/hu/podcast/gombapresszo-podcast/id545161383
Műfaj: beszélgetős, változatos témákkal

Ez egy nagyon komplex kis podcast sorozat. A Civil Rádión lehet hallani mostanság. A téma: nagyon változatos, zenékkel tarkítva. Professzionalizmus megvan: ezért csak ajánlani tudom.
Azz iTunes elérhetőségén jelenleg 177 adás van fennt.

- Hármas Könyvelés
Elérhetőség: http://harmaskonyveles.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/HarmasKonyveles
Műfaj: könyv, kultúra

Aki szeret olvasni... az érdemes rákattanjon. Nagy profizmussal készítik el hétről -hétre a jobbnál jobb kulturális adásukat.

- Millásreggeli
Elérhetőség: http://millasreggeli.hu/podcasts/
iTunes: https://itunes.apple.com/us/podcast/millasreggeli-podcast/id535777654?mt=2
Facebook: https://www.facebook.com/millasreggeli
Műfaj: gazdaság, egyéb

Ez nem más mint egy jó kis profi gazdasági magyar podcast. Profizmusa a honlapról is tükröződik.
Gazdasági Muppet Show -ként nevezik.
Az iTuneson elérhetőek a korábbi adások... kapaszkodj meg: közel 300 adás van fennt.
Mindenképp ajánlom, mert nagyon jó.
Szerkesztők, műsorvezetők: Ács Gábor, Gede Balázs, Kántor Endre és Mihálovits András.

- Napi Hangzó Biblia
Elérhetőség: http://nhb.napihangzobiblia.hu/
Műfaj: vallás

Csak napi 20 perc és egy év alatt végighallgathatod a teljes Bibliát! Bármikor elkezdheted!
Ezzel a szlogennel: itt van egy vallási tematikájú kis podcast gyűjtemény.
Jó, hogy ilyen is van.
Az műsor archívumát a honlapról lehet elérni. iTunes, facebook nincs.

- Konnektor
Elérhetőség: http://konnektor.org/
iTunes: https://itunes.apple.com/hu/podcast/konnektor
Facebook: https://www.facebook.com/konnektor.org
Műfaj: videójátékok, IT, tech

Videójátékokról beszélnek: elég szórakoztató módon. (jelen van a profizmus)
Talán ez a legjobb podcast ebben a kategóriában. IT híreket és véleményeket is be szoktak iktatni a műsor során. 168 résznél tartanak.
Hajrá!

- Háztáji Geek
Elérhetőség: http://haztajigeek.com/
iTunes: https://itunes.apple.com/hu/podcast/haztaji-geek/id521162736
Műfaj: IT, tech, apple

Elsősorban apple hírek: de az egyéb IT híreket is hétről-hétre kibeszélik.
Nagyon jó.

- Magánszám
Elérhetőség: http://www.cippo.hu/category/hang-jatek/
iTunes: https://itunes.apple.com/hu/podcast/maganszam/id383641757
Műfaj: irodalom, könyv, kultúra

142 adás...
Egy nagyon jó irodalmi műsor. Felolvasásból áll: úgynevezett hangoskönyvként is elkönyvelhetjük. (tiszta könyv)
Ajánlom azoknak akik szeretik az irodalmat.

- Nyilvános vetítés
EÍlérhetőség: http://nyilvanosvetites.hu/
iTunes: https://itunes.apple.com/hu/podcast/nyilvanos-vetites/id546267831
Műfaj: film

Egy nagyon jó filmes podcast. Nagyon változatos, mert a szűk 1 órában több filmekről (és filmes témákról) beszélgetnek.

- Inforádió
Elérhetőség: http://inforadio.hu/podcasting/
Műfaj: hírek, kultúra

Aki szereti az aktualitást: itt van egy nagyon jó podcast.
Több kategóriájú műsorokat lehet elérni a honlapon keresztül: Belföld, Külföld, Tudomány, Bulvár, Kultúra ...
Rövidek: ezért nem érdemes letölteni őket. Időnként jó belehallgatni online: hogy tudjad, hogy mi is zajlik a világban.
A kezdőlapra is érdemes fellépni: http://inforadio.hu/ (aki inkább olvasná a híreket)

- Szülői értekezlet
Elérhetőség: http://szuloi.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/SzuloiErtekezlet
Műfaj: gyermeknevelés

Egy nagyon jó gyermeknevelésről szóló podcast. A honlapja kifejezetten tetszik. Egyszerű, könnyen áttekinthető: épp a célra megfelelően szolgáló kinézet.
Ajánlom a szülőknek.
Hetente jelenik meg új adás.

- Tripodcast
Elérhetőség: http://tripodpodcast.tumblr.com/
Műfaj: fotó

Csak a fotózásról szól.... és nagyon aprólékosan. Heti rendszerességű és közel 2 órát tart.
Ajánlom: fotósoknak és akik szeretnek fotózni. Persze akik szeretnék elsajátítani a szakmát azok is hallgathatják, hiszen hasznos dolgokat hallhatnak.
Honlapjukon ez áll: Hetente jelentkező ~50 perces podcast fotós technikákról, termékekről, témákról és hírekről. És fotós kajákról. Na jó, talán kajákról nem.
Minden héten felkérünk egy fotóst, hogy legyen a vendégünk, és csatlakozzon a beszélgetésünkbe. Így lesz csavaros, pörgős, egyedi, vicces (mindenképpen vicces), és sokszínű. Nem csak a mi véleményünk számít, hanem mindenkié, és mi az összesre kíváncsiak vagyunk. Mindre.

- Spacebarcast
Elérhetőség: http://spacebarcast.com/
Műfaj: változatos

A galaxis egy eldugott szegletében található a Space Bar. Egy ősrégi és viharvert űrállomás, melynek három fős legénysége minden héten elrepít titeket a tudományos-fantasztikum végtelen világába. Szó lesz filmekről, sorozatokról, könyvekről vagy épp a legfrissebb tudományos hírekről. Dőljetek hátra és élvezzétek velünk ezt a fantasztikus utazást!
Jó kis bemutatás (honlapon): máris kedvet kaptam hozzá. 2013 márciusában indultak útnak: remélem nem hagyják abba, mert belehallgatva nagyon jó műsor. Tervezem, hogy végighallgassam!

- The Pit Crew
Elérhetőség: http://www.mixcloud.com/ThePitCrew/
Műfaj: sport

És igen: van egy külön a Nascarról (autóverseny) szóló beszélgetős műsor is. Az adásokat a már említett mixcloudon terjesztik. Jelenleg nem tölhető le: de akit érdekel ez a sportág: az szerintem ígyis végighallgatja.

- Sötét Tükör
Elérhetőség: http://noir.trychydts.hu/
Műfaj: film

Elég rövid (közel fél óra) filmes podcast. A régi (oldies) filmekre szakosodtak... és megint kijelenteném: hogy jó, hogy a magyar podcasterek ilyen alkategóriákkal is foglalkoznak. Belehallgatva tetszett.
Ajánlom: a régi filmek kedvelőinek.

- Vipcast
Elérhetőség: http://www.vipcast.hu/
iTunes: https://itunes.apple.com/podcast/vipcast/id327730475?mt=2
Műfaj: interjú, riport

Nagyon változatos témájú.
Különleges emberek, fontos trendek – interjúk, riportok. (röviden, ahogy a honlapon is szerepel)

Meti Heteor
Elérhetőség: http://metiheteor.hu/
Műfaj: technológia

Nem összetévesztendő a Heti Meteorral (ami egy másik Podcast adás).
Szórakoztatónak tűnik: de ez majd elvállik akkor, amikor belefogok a rendszeres meghallgatásába.
Technológiákról szól.

- Retró Házibuli
Elérhetőség: http://retrohazibuli.com/
iTunes: https://itunes.apple.com/hu/podcast/retro-hazibuli
Facebook: https://www.facebook.com/RetroHazibuli
Műfaj: zene

Egy zenés tematikájú műsor. Beszélgetnek is benne (amikor vendéget hívnak), de inkább retro mixekből és zenékből áll. A honlapot nézve: szerveznek is retro bulikat.
Mixcloudon is fennt vannak: http://www.mixcloud.com/retrohazibuli/
Műsorvezetők: SamplerG és Catana. Annyira élnek-halnak a retró zenéért, hogy ezt a podcastot (fellépéseik mellett) is elindították. Köszönjük nekik!
Ajánlom azoknak akik szeretik a 70/80/90 -es évek zenéit...

- Heti Meteor
Elérhetőség: http://hetimeteor.hu/
iTunes: https://itunes.apple.com/hu/podcast/heti-meteor/id451725699
Műfaj: IT, apple, tech, egyéb

Elkezdtem hallgatni. Kiemelném ezt a podcast sorozatot azért, mert:
Nagyon egyedi és jó a hangulata.
“FB2″ Balázs, Schaffer “angelday” József
A nagy nevek (műsorvezetők)
Meg kell említsem, hogy Fejes Balázs a konnektor és a hármas könyvelés podcastekben is fellelhető. Szóval nagy név a hazai podcastelésben. Itt található egy interjú róla: http://plastik.hu/media/images/meteor_smmag.pdf
2013 -as év elején bejelentették, hogy :
Valószínű, hogy váratlan dolognak, hirtelen bejelentésnek tűnik ez a poszt, de menni kell előre: úgy döntöttünk, hogy eljött az ideje, hogy késznek tekintsünk ezt a sorozatot. Remek széria volt az elmúlt másfél év, készítettünk 78 számozott adást szünet nélkül, viszont időnként tényleg hátra kell dőlnünk egy kicsit, és más dolgokat előtérbe helyezni. Nincs másról szó a háttérben, együtt dolgozunk a professzionális életben továbbra is, de most szünetet tartunk a Meteorral. Azt sem akarjuk, hogy a műsor készítése vagy fogyasztása rutin legyen, ha történnek dolgok, és inspirálódunk, mindenképpen jelentkezni fogunk majd a későbbiekben.
Reméljük azért, hogy sikerült közelebb vinnünk a magyar hallgatósághoz a podcastek csodálatos műfaját, és sok elindult, vagy indulni készülő műsorhoz adtunk ötletet.

Most szeptemberben örömmel láttam, hogy egy új bejegyzés látott napvilágot:
Szeptember van, első munkanap.
Úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a Heti Meteort, ha összegyűlik 10 ezer lájk.

Remélem összegyűl, mert az egyik kedvenc podcastjaim között van.
Akár a befejezett kategóriába is tehettem volna a Heti Meteort, de én nagyon remélem, hogy folytatják.
(ezért ide biggyesztem őket)

- Hello Peti
Elérhetőség: http://langpeter.ls.hu/hellopeti/
iTunes: https://itunes.apple.com/us/podcast/hellopeti/id579938443
Műfaj: fotó, egyéb

Jelenleg ezt hallgatom. Élvezem, de van amikor túl sok a fotós témájú beszélgetés. Ezt meg is értem hiszen a műsorvezetői fotósok. (Láng Péter is: akiről a podcast címét adták)
Ennek ellenére élvezem, s mindjárt be is fejezem. (33 adásnál tartanak)

- 168 óra
Elérhetőség: http://www.168ora.hu
Műfaj: Hírek, közélet

Ide is be lehet kukkintani. (lehet valakinek megtetszik)

Borravaló
Elérhetőség: http://borravalo.hu/category/podcast/
Műfaj: borászat

Ilyen is van: a borokról, szőlészetről szóló műsor: közel 20 percben.

Morning Show
Elérhetőség: http://morningshow.podomatic.com/
Műfaj: egyéb

Ezt is beteszem, mert podcastnak számít: Class Fm -en futó reggeli szórakoztató, zenés, beszélgetős műsor: a híres Sebestyén Balázzsal, Vadon Jánossal és Rákóczi Ferenccel. A három rádiós műsorvezető a Danubius Rádiónál kezdett el közös reggeli műsort vezetni, amelynek Danubius Pirítós volt a neve. A Danubius rádió megszűnése után a frekvenciákat az akkor újonnan induló Class FM kapta meg ahova át is mentek Balázsék, és bár a formátum szinte ugyanaz maradt, egy új reggeli adást indítottak, amely a Morning Show nevet viseli napjainkban is. (2009 óta)
Az általam betett elérhetőség webcímen : a legjobb pillanatokat lehet újrahallgatni. A műsor teljes egészében nem érhető el. Talán a hivatalos oldalán több adásrészlet van fennt. Érdemes ide is kattintani: http://morningshow.hu/ (jobb oldalt az archívumban)

Dzsungelpockok
Elérhetőség: http://dzsungelpockok.blogspot.com
Műfaj: egyéb

Majdnem csődöt mondott: de napjainkban újraindult. Jónak tűnik: ajánlom mindenkinek. Jelenleg a 32 adásnál tartanak.

Befejezett Podcastok

Említést érdemel még:
Sajnos abbahagyták a podcastezést:

- Frissítés
Elérhetőség: http://frissites.com/
Műfaj: egyéb

2012 novemberében indult és 2013 májusáig tartott.

Abszolút Hallás Rádió
Elérhetőség: http://abszoluthallasradio.hu/
iTunes: https://itunes.apple.com/hu/podcast/abszolut-hallas
Műfaj: zene

Fejes Balázs az egyik műsorvezetője (Heti Meteor, Konnektor). Úgylátszik egy ilyen zenés podcastbe is belefogott. Sajnos valamilyen oknál fogva (gondolom, hogy jobban koncentráljon a többi sikeres műsorára)
az adás ez év elején véget ért. Hátha idővel újból belekezdenek.
Abszolút szükség van egy ilyen típusú műsorra. (mert hiány van)
Zenéket elemeznek, zenélnek és beszélnek róla.
Összesen: 15 adás futott le.

Könyvkonnektor
Elérhetőség: http://konyvaruhaz.info/hu_HU/podcast
iTunes: https://itunes.apple.com/hu/podcast/konyvkonnektor
Műfaj: könyv, kultúra

Az év elején ez a podcast is megszűnt. A korábbi adások viszont (összesen 33) elérhetőek az iTunes-on és videó formájában a Youtubon. (megnézhető a honlapon)

Vendéglő a Világ Végén
Elérhetőség: http://mindenkiboldog.com/
iTunes: https://itunes.apple.com/hu/podcast/vendeglo
Műfaj: egyéb

2013 nyarán megszűnt. Okát pedig megírták a honlapjukon:
Több mint két év sikeres működés után a rádió most pihen egy kicsit. Ha boldog szeretnél lenni, hallgass bele az archivumba, ott minden ehhez szükséges információhoz hozzájuthatsz. Hogy folytatjuk-e? Talán. Nem tervezünk túl messzire, ez is a boldogság egyik titka, de eláruljuk, hogy rádiózni az egyik legjobb dolog, amit az életedben csinálhatsz. Ha nagyon szeretnéd hallgatni a rendes mp3 archivumot, írd meg nekünk a gmail címedet facebookon.

Gondolom, hogy csak kipróbálták a podcastezést. Látván, hogy nem nagyon sikeres idehaza ez a műfaj (facebookjuk 114 like-ot kapott eddig) abbahagyták.

Rádiós műsorok

Utolsónak tettem be, mert ez egy kicsit eltér az általam bemutatott podcastoktól. (de nagyjából ezek is idetartoznak)
A különböző rádiókon sugárzott adásokról van szó. Vannak olyanok, amelyeket archíválják, és a honlajukon le lehet töltögetni.
Ide sorolandóak:
- A Kossuth Rádió Hanganyagai, amely talán a legnépszerűbb:  http://www.mr1-kossuth.hu/ (podcast menüpont: lehet valamelyik böngészőben nem megy: ezért próbáld meg mozzilában is)
- Tilos Rádió archívuma, ami jelenleg nem elérhető, de majd idővel helyreállítják: http://tilos.hu/
- Erdély Fm: igen egy erdélyi rádió, nekem nagyon tetszik. Kultúrális műsorokkal: http://www.erdelyfm.ro/?belso=podcast
- A Civil Rádiónak is nagyon nagy a kínálatja (majdnem minden műsorát visszahallgathatunk) : http://www.civilradio.hu/archivum.php
..........................stb..........................

És aki még most sem jött rá, hogy mi is a podcast és miért jó hallgatni: olvassa el ezt a cikket:
http://www.ipadavan.hu/2012/12/mi-az-podcast-mire-jo-podcast-et.html

Ezt a bejegyzést azért készítettem, hogy terjesszem a magyar podcastereket. (és magát a podcasingot)
A felmérések szerint elég kevesen hallgatnak ilyen műsorokat (lakosság 5 % -a). Sajnos
A bejegyzés tehát informatív jellegű.
Fogom még frissíteni: tehát majd időnként be -beszúrok olyan podcastokat amelyek nem lettek felsorolva.
Nehezen lehet rájuk bukkanni: mert (néhánytól eltekintve) nem annyira sikeresek.
Nagyon tisztelem a készítőket, hogy ilyen kevés hallgatottsággal is heti (vagy havi) rendszerességgel készítik el a podcast sorozatjaikat.
Remélem meg fog változni ez a trend.

Aki tud még egyéb podcastokat is: kérem jelezze, bárhol. itt, facebookomon stb.!!!







Címkék: , , , , , , , , ,

5 megjegyzés:

  1. Köszönöm hogy összeraktad ezt a remek gyüjteményt :)

    VálaszTörlés
  2. Még egy:

    http://agyvihar.com/

    VálaszTörlés
  3. PodKedd a legjobb, persze ha ismered a benne lévő videósokat...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jah, és főleg gaming téma, de van benne minden....

      Törlés
  4. PODCAST 2030 https://www.youtube.com/channel/UCAo6uAWgW7MTTEtwnfgkaTw

    VálaszTörlés

Keresés ebben a blogban