Rég nem írtam a blogocskámba. Nem foglalkoztam vele, valahogy kimaradt a napi teendőimből: de már hiányzott. Újból személyeskedem és írok pár sort arról, hogy hogyan is érkeztem meg Zilahra. A blogom mostantól egy kicsit személyesebb lesz, az ilyeneket jobban jön hogy írjam: valahogy nem kell annyit dokumentáljak a neten. Erről ennyit. (mja és mostantól odafigyelek a kitérőimre, remélem egyre ritkább lesz)
Szóval megérkezés. Milanótól pontosabban a bressói környezettől nehezen váltam meg. Az utolsó napokban még elmentem egyet biciklizni, és lefényképeztem a körutamat (erről később egy bejegyzés), elmentem utoljára a bressói ingyen csordogáló szódavizes kúthoz, elbúcsuztam az Esselungától (nagy szupermarket) és persze az akkori jó kis melegtől. Hamar megszoktam a bressói környezetet, hogy a tesóm minden reggel kelt 7-kor, meg hogy Anitát minden reggel 9 -kor kellett vigyem oviba. Rutinszerű volt, de mégis különleges. Így visszagondolva (2 hét után) hiányzik minden amit otthagytam. (és nem az USB kábelemre értem, amit tényleg otthagytam) De túl kell lépni rajta... és ni, túl is léptem.
A repülőm 8-kor indult Bergamóból (ami 90 km-re van Milanótól), úgyhogy korán kellett kelni. 6-kor elindultunk a kocsival (a kis Hyundaial), én + a testvérem és az alkalmazott sofőrünk a sógorom bátyja. (micsoda luxus) Búcsűzás: próbáltam rövidre fogni, mert nem szeretek búcsúszkodni: egy szia-szia, puszi-puszi, vigyázz magadra után elválltak útjaink. A check in-nél beálltam a sorba, előttem egy román manelista, Dan Bursuc állt (hát miért is ne? I am from Romania). Érdekes módon nem tolongott előre, hiába mondták be, hogy a Bukarestbe induló járat azonnal indul. De a többiek? Mi? Mi? Haideti domnilor ca ramanem aici!!! Tolongtak mint az őrültek: néhány olasz, aki csak Romániába utazott csak röhögte a helyzetet. És hogy haladjunk a történettel, felszállt a repülőgép és aztán meg... leszállt. (hát normális nem?: ez nem a LOST) Kolozsvár: már a repülőtér is más volt: kicsi, picit ramaty, visszamaradott, de: barátságos. Vasárnap a buszok nehezen járnak, főleg a 8-as, de nem, nem vettem taxit a vonatállomásig, hanem szépen a városi busszal lezötykölődtem a Mihai Viteazu térig. Nem volt nagy tolongás, mint általába a buszokon szokott lenni (Kolozsváron), de szemét az volt bőven. Ami engem nagyon zavar az a szemét, azok az emberek amelyek nem képesek a szemeteskosárba (ami azért városba, nem mondhatjuk, hogy nincs) dobni a chipses zacskójukat, hanem szépen direkt a földre, vagy a Szamosba (mert nézzük meg milyen szépen úszkál a víz felszínén) Ne haragudjanak az olvasóim, de ki kell mondjam, hogy az ilyen emberek ne is szóljanak hozzám: én nem beszélek visszamaradott, primitív bunkókkal. A Mihai Viteazu tértől gyalog mentem el a vonatállomásig: volt még egy fél jegyem, de gondoltam ha már szép az idő (és a csomagom se volt 10 kiló mint amennyit megengedett volna a wizzair) sétálok egyet, és szippantok egy kis kolozsvári levegőt. Szép volt, a szemetet nem is néztem már, csak az épületeket, amelyek igazán egyediek... a hangulatot amely csodálatos, mna és persze az új villamosutat, amelyet nemrégiben lett felújítva. Vettem egy kiflit és egy colát, leültem egy padra és meguzsonnáztam. Na, de Zilahra kell menni, nem élvezhetem Kolozsvárt sokáig... felültem egy kis buszra aztán irány haza. Útközben hallgattam a zenét (mint mindig), és néztem a tájat. Tetszett: valahogy olyan felfedezetlen, vad és csábítónak tűnt. Az erdők nem mesterségesek mint egyes helyeken külföldön: itt még a táj némiképp érintetlen. Nem jutottunk még olyan helyzetbe, hogy ne maradjon erdőnk (mint egyes országokban) , de szemét az van mindenhol: ez meg egy kicsit elvesz a hazai tájaink értékeiből. És közbe míg ezen gondolkoztam, megérkeztem Zilahra, 1 és fél óra alatt. (pontosan, amennyit a repülőn utaztam) Zilah szép város, vagyis szép város lehetne. A tömházak ritka rondák: egyik ilyen lefényképezni való, az első tömbház ahogy bejössz a városba (Meszes felől) : hihetetlen, hogy hogy néz ki. Szemét van bőven. Út? Milyen út? Egész a központig úgy érzed mintha hullámvasútaznál. Park? Milyen park? Már fél éve újítják, teszik a köveket jobbra balra, és tudomásom szerint még egy évig fogják rakni. Zilah patak? Szeméttelep! Piac? Hát nincs is már piac? Mall? Mja vagyis a teljes nevén Activ Plazza Mall? Legyünk komolyak... de fejlesztések vannak ígérve: bicikliút, fedett uszoda építés meg valami sport komplexum: igen, de túl lassú. A bicikliútat sem látom sehol, pedig már mióta mind tervezik. Itt lakom, és bele kell törődjek. El kell fogadjam a várost úgy ahogy van, a jóra és a szépre kell koncentráljak. Néha sikerül.
Otthon már vártak. Isten Hozott!!! Megérkeztem. A welcome étel is finom volt. Még torta is volt. Örültem, hogy hazajöttem, hiszen hát mindenhol jó de itt a legjobb. A lakás némi átalakításon ment keresztül: festés meg ablak cserélés meg szigetelés: egy kicsit másabb, otthonosabb: üdv újra itthon! Szüleim hiányoztak, azt már nemtudom, hogy nekik én hiányoztam -e: de hogy is tehetek fel ilyen kérdést magamnak! (persze hogy igen) Következett a szokásos elbeszélgetés: milyen volt, hogy tetszett, hogy vannak Andreáék: és mutattam képeket meg videókat is, hogy azért vigyek be egy kis vizuális effektet is. Még aznap beszéltünk a testvéremmel a Skypon: örült, hogy megérkeztem szerencsésen, és valamennyire sajnált is, hogy hazajöttem. Megértettük egymást, segítettem neki amiben tudtam és örömmel tettem. Jókat szórakoztunk, nevettünk együtt. Hiányoztok!!! :)))
A repülőm 8-kor indult Bergamóból (ami 90 km-re van Milanótól), úgyhogy korán kellett kelni. 6-kor elindultunk a kocsival (a kis Hyundaial), én + a testvérem és az alkalmazott sofőrünk a sógorom bátyja. (micsoda luxus) Búcsűzás: próbáltam rövidre fogni, mert nem szeretek búcsúszkodni: egy szia-szia, puszi-puszi, vigyázz magadra után elválltak útjaink. A check in-nél beálltam a sorba, előttem egy román manelista, Dan Bursuc állt (hát miért is ne? I am from Romania). Érdekes módon nem tolongott előre, hiába mondták be, hogy a Bukarestbe induló járat azonnal indul. De a többiek? Mi? Mi? Haideti domnilor ca ramanem aici!!! Tolongtak mint az őrültek: néhány olasz, aki csak Romániába utazott csak röhögte a helyzetet. És hogy haladjunk a történettel, felszállt a repülőgép és aztán meg... leszállt. (hát normális nem?: ez nem a LOST) Kolozsvár: már a repülőtér is más volt: kicsi, picit ramaty, visszamaradott, de: barátságos. Vasárnap a buszok nehezen járnak, főleg a 8-as, de nem, nem vettem taxit a vonatállomásig, hanem szépen a városi busszal lezötykölődtem a Mihai Viteazu térig. Nem volt nagy tolongás, mint általába a buszokon szokott lenni (Kolozsváron), de szemét az volt bőven. Ami engem nagyon zavar az a szemét, azok az emberek amelyek nem képesek a szemeteskosárba (ami azért városba, nem mondhatjuk, hogy nincs) dobni a chipses zacskójukat, hanem szépen direkt a földre, vagy a Szamosba (mert nézzük meg milyen szépen úszkál a víz felszínén) Ne haragudjanak az olvasóim, de ki kell mondjam, hogy az ilyen emberek ne is szóljanak hozzám: én nem beszélek visszamaradott, primitív bunkókkal. A Mihai Viteazu tértől gyalog mentem el a vonatállomásig: volt még egy fél jegyem, de gondoltam ha már szép az idő (és a csomagom se volt 10 kiló mint amennyit megengedett volna a wizzair) sétálok egyet, és szippantok egy kis kolozsvári levegőt. Szép volt, a szemetet nem is néztem már, csak az épületeket, amelyek igazán egyediek... a hangulatot amely csodálatos, mna és persze az új villamosutat, amelyet nemrégiben lett felújítva. Vettem egy kiflit és egy colát, leültem egy padra és meguzsonnáztam. Na, de Zilahra kell menni, nem élvezhetem Kolozsvárt sokáig... felültem egy kis buszra aztán irány haza. Útközben hallgattam a zenét (mint mindig), és néztem a tájat. Tetszett: valahogy olyan felfedezetlen, vad és csábítónak tűnt. Az erdők nem mesterségesek mint egyes helyeken külföldön: itt még a táj némiképp érintetlen. Nem jutottunk még olyan helyzetbe, hogy ne maradjon erdőnk (mint egyes országokban) , de szemét az van mindenhol: ez meg egy kicsit elvesz a hazai tájaink értékeiből. És közbe míg ezen gondolkoztam, megérkeztem Zilahra, 1 és fél óra alatt. (pontosan, amennyit a repülőn utaztam) Zilah szép város, vagyis szép város lehetne. A tömházak ritka rondák: egyik ilyen lefényképezni való, az első tömbház ahogy bejössz a városba (Meszes felől) : hihetetlen, hogy hogy néz ki. Szemét van bőven. Út? Milyen út? Egész a központig úgy érzed mintha hullámvasútaznál. Park? Milyen park? Már fél éve újítják, teszik a köveket jobbra balra, és tudomásom szerint még egy évig fogják rakni. Zilah patak? Szeméttelep! Piac? Hát nincs is már piac? Mall? Mja vagyis a teljes nevén Activ Plazza Mall? Legyünk komolyak... de fejlesztések vannak ígérve: bicikliút, fedett uszoda építés meg valami sport komplexum: igen, de túl lassú. A bicikliútat sem látom sehol, pedig már mióta mind tervezik. Itt lakom, és bele kell törődjek. El kell fogadjam a várost úgy ahogy van, a jóra és a szépre kell koncentráljak. Néha sikerül.
Otthon már vártak. Isten Hozott!!! Megérkeztem. A welcome étel is finom volt. Még torta is volt. Örültem, hogy hazajöttem, hiszen hát mindenhol jó de itt a legjobb. A lakás némi átalakításon ment keresztül: festés meg ablak cserélés meg szigetelés: egy kicsit másabb, otthonosabb: üdv újra itthon! Szüleim hiányoztak, azt már nemtudom, hogy nekik én hiányoztam -e: de hogy is tehetek fel ilyen kérdést magamnak! (persze hogy igen) Következett a szokásos elbeszélgetés: milyen volt, hogy tetszett, hogy vannak Andreáék: és mutattam képeket meg videókat is, hogy azért vigyek be egy kis vizuális effektet is. Még aznap beszéltünk a testvéremmel a Skypon: örült, hogy megérkeztem szerencsésen, és valamennyire sajnált is, hogy hazajöttem. Megértettük egymást, segítettem neki amiben tudtam és örömmel tettem. Jókat szórakoztunk, nevettünk együtt. Hiányoztok!!! :)))
És itthon vagyok már hamarosan 2 hete... telnek a napok. Munkalehetőségek állapota változatlan: no chance. Szegénység, önpusztítás ... zavarodás. Ez a demokrácia, mindenki azt csinál amit akar, de végül egy dolog ami az egyik legfontosabb az életben: a tisztességes fennmaradás nem lehetséges. Munka: és vele együtt egy megélhetésre alkalmas fizetés. 150 euró? Szuper: boldog vagyok, élek mint a hal a vízben. Nesze semmi fogd meg jól. Ami itt folyik, az gyalázat (jó nem csak itt), förtelem.
Legyen ez a végszó: "Otthona sokfelé lehet az embernek, hazája csak egy van."(Popper Péter)
megtudlak érteni ami azt illeti. 1 hónapot töltöttem összvisz otthon zilahon a nyáron, de annyira érzem most a különbséget már csak Kolozsváron is. De tudod, minden viharba az a jó, hogy utána mindig kisüt a nap:).
VálaszTörlésaz a baj itt mindig borus az ido :)))
VálaszTörlésde borus idő után is mindig kisüt a nap...de földrajzszakosként lehet jobban kéne tudnod nálam :D, a tudományos magyarázatát is
VálaszTörlésmna ez igaz. azt megvarom akkor :)))
VálaszTörlés