Olaszországban

I.    

     Harmadik éve hogy itt töltöm a nyarat (testvérem Milanóban lakik). 2008-ban volt az első látogatásom, kocsival : ami hát elég kényelmetlen és hosszú volt. Valahogy nem ajánlom senkinek, hogy ezzel a közlekedési eszközzel keljen ilyen útra. Kell alkalmazkodni, a megállások időhöz kötöttek. Ha valaki nem tartja be a szünet időpontját, arra várni kell. Nem szeretem a kötöttséget, nem szeretek mások után várni, ezért is volt kényelmetlen az utam. Másrészről autópályán mentünk, eléggé unalmas, még szerencse, hogy az mp3 -asom nélkül nem megyek sehova- egész végig azt hallgaattam. Aludni nem nagyon tudtam. Amikor megérkeztem már vártak: boldogok voltak, és persze a boldogságot én is viszonoztam. Nővéremmel jól egyezünk: a régi civakodások jót tettek, szerintem felfokozták a mostani jó testvéri kapcsolatot. Amiért mi csak ketten vagyunk, én úgy gondolom, hogy bármi is legyen össze kell tartsunk. Visszatérve a nagy találkozásra: a nyár jól telt. Nővérem elvitt minden milánói "csodához" : dómhoz, Sforzesco kastélyhoz (park és a nagy múzeum), a híres San Siro (Inter és AC Milan) stadionhoz, a Scala operaházhoz, a Vittorio Emmanuele II galériához, Santa Maria delle Grazie templomhoz (itt van a híres Leonardo da Vinci Utolsó Vacsora freskója)... stb. Mindenre tisztán emlékszek: egy nagy élmény volt számomra ezeket látni. Minden szép volt, azonban engem zavart a nagy nyüzsgés, a sok ember, a sok turista a híres épületek közelében, a sok kocsi, a hangos olasz ordibálások... Amiért én inkább a nyugodtságot szeretem, ezért ezeket a dolgokat nehezen tudom elviselni. Inkább a békésebb városkákat, a hegyeket, a tópartokat, elhagyatott vidékeket szoktam előnyben részesíteni. Valahogy ott érzem jól magam: madárcsicsergés, erdők, csend és nyugalom. Na persze ez relatív, hiszen pl. Kolozsváron valahogy még az agglomerációt is értékelem, hihetetlen de ott mintha nem zavarna. (csak akkor ha annyira agglomerált, hogy a buszra nem férek már fel).

II.

     A második látogatás 2011-ben volt. Igen kihagytam 2 évet, hiszen megszületett unokahúgom : Anita, és hát 2009 és 2010 nyarán ők jöttek meglátogatni az erdélyi szülővárosukat. De e két év történéseit kihagyom, mert a bejegyzés címe és a mondanivalóm sem erre akar utalni. Tehát 2011 : az utat ugyancsak kocsival kellett (vagyis nem kellett de így alakult) megtegyem. Borzasztó volt.

Délután 6 táján indultunk el. Én voltam az első az autóban, még fel kellett venni vagy 5 embert a környező falvakból. Ide - oda zötykölődtünk. A hírhedt román utak vagy 6 órán át tartottak minket fogságba. Az utasokat végül GPS segítségével megtaláltuk: sajnos úgy sikerült, hogy mellém 2 benemállaszája néni került. Egész végig járt a szájuk, sőt még a sofőrrel is vitatkoztak. Szerencsémre a nénikék nem aludtak útközbe, vagy ha el is szenderegtek nagy krákogós horkolásba kezdtek. Ez kellett még nekem, de mindenre van megoldás: ez évben is magammal vittem az mp3 - somat, engem nem fognak itt felidegesíteni. Éjfélkor megérkeztünk a magyar határhoz... azután már az út sima (gödröknek nyoma veszett), egyenletes de sajnos unalmas volt. Néha megálltunk benzinkutaknál, ahol a két nénire mindig várni kellett: szépen körülnéztek a benzinkútnál, hogy milyen árak vannak, milyen drága a cigi (Szlovéniában meg megtömték a táskájukat 2 eurós cigarettákkal)... aztán meg ugyebár mosdóba menés , meg azért szívjunk el már egy cigit is Marika, mna meg kávé: hogy nehogy ne aludjanak. De ettől eltekintve minden rendben volt. A megérkezés hosszúra sikeredett, hiszen mindenkit házhoz kellett szállítani. (persze hogy Milanóba mentek utoljára) A két nénit le kellett tenni egy Isten háta mögötti (még a GPS sem kapta meg) kis falucskába... Olaszországba megérkeztünk már reggel 9 fele, azonban az ilyen kitérésekkel, csak délután 6 fele érkeztem meg. 1 nap utazás után próbáltam éber maradni, és mosolyogtam mikor megérkeztem sugallva, hogy jaj de jól utaztam. Na mindegy, puszi - puszi Isten hozott és máris jobb kedvem lett.
Anitára néha kellett vigyázzak, csodálkoztam rajta: hogy milyen szófogadó és hallgat rám. Azt hittem, hogy lesz némi probléma, de nem volt. Élveztem a vele együtt töltött perceket, mindig megnevetetett és én is őt. Kirándulások sem maradtak el: voltunk a tengeren (Genova) és az Iseo tónál. Tengerre nem szeretek menni (strandra sem) : nem szeretem a nagy nyüzsgést, a napozást : valahogy nem értem, hogy hogy tudnak egyesek tengerre menni és ott égetik magukat a napon: egész nap fekszenek, hogy barnuljanak, meg licsi -pocsi a túlzsúfolt vízben : de ennek ellenére tetszett, szép volt főleg amiatt hogy velük lehettem, elfeledtette velem a gondokat. Ami nagyon tetszett ebben az évben, hogy Milánóból már elköltöztek, egy nyugodtabb helyre (gondolom nem a nyüzsgés miatt, hanem mert olcsóbb a lakás, de ez mellékes). Bresso: Milanótól nem messze (5 km) egy kis község. Szép, nyugodt, teljesen parkosított, rendezett. Körbe van véve Milánó Északi Parkjával (Parco Nord Milan): ezért Bressot úgy nevezik, hogy Citta del Parco Nord (Északi Park Városa). Biciklivel gyakran kijártunk a parkba és élveztük a ma már luxusnak számító zöld területet. (A parkról nemsokára külön bejegyzés) ... és lassan - lassan ez a nyár is eltelt.....

 Pár kép Bressóról:

  A Főtér

 Mária szobor

Templom

Hivatalos Honlapja: http://www.bresso.net

     És itt vagyok újból, hamradjára: 1 óra van, írom a bejegyzést a testvérem Acer laptopján. Netet nemrég vezették be. 20 euró 10 megás internet : és azt mondják ez a legjobb itt. Romániában 150 megás kerül 8 euróba... nemtudom, hogy miért van ez, hogy egy fejlett társadalom internetszolgáltatása ennyire le van maradva és a romániai pedig csak úgy szárnyal. De ez nem ide tartozik. A net elég jó: torrentról 900 kbps/s al tölt max, Youtube klippeket Hd - ba (72o) még nehezen megnézhetsz, ha nem futtatsz a gépeden egyebet. De jó, rosszabra számítottam. Térjek már a lényegre: Utolsó hetem közeleg és kell visszautazzak. Visszaemlékezek a jó kis olasz nyaramra. Repülővel jöttem, magam foglaltam le a jegyet elég olcsó áron (mna jó ez is relatív: mihez képest olcsó?; romániai viszonylatban nem olcsó hiszen majdnem egy átlag fizetésbe került az oda- visszautam). Felmentem reggel szépen a kis táskámmal Kolozsvárra, onnan a repülőtérre és pikk-pakk másfél óra alatt meg is érkeztem. Testvérem és Anita már várt a bergamói repülőtéren. Kocsival hazatütüztünk. A Bressócskát és Milánót már nagyban ismertem, ezért nem éreztem már magam idegennek, már olaszul is tudtam némileg értekezni. (minimálisan). Ami nagy meglepetés volt: hogy a testvérem megcsinálta a jogosítványát és vettek egy kocsit, ígyhát sokat utazgattunk a kis Hyundai-al. Voltunk a Safari parkban, Lago Maggiorénél, a kastélynál meg össze - vissza itt-ott... néha eltévedtünk, néha meg nem. Nővérem jól vezet (tudom majd elolvassa ezt a bejegyzést most hogy írhatnék mást?), büszke vagyok rá : hogy ily merész és mindenbe belevág. Anitára az idén is kellett vigyázzak (most egy kicsit többet). Jól elvoltunk és némileg hallgatott is reám. Szeptembertől kellett vigyem ovódába. A gyerek és az óvoda néha két ellentétes dolog, ezért voltak olyan napok, hogy gondot okozott a felkelés és az óvodáig való vánszorgás. Visszaemlékezvén hát én sem nagyon szerettem ovodába járni: főleg mert sokszor voltak olyan kaják amiket én utáltam : puliszka meg főtt csirkecomb, rajta a megfőtt bőr, paradicsomleves (most már szeretem) meg az ég tudja még mi. De sajnos kell menni, és Anita is bármit tett annak érdekében, hogy ne menjen, csak az óvodába kötöttünk ki. Az óvodai tartózkodása alatt nekem volt némi szabadidőm, ezért hazamenve : kávé, utánna meg volt amikor főztem, vagy ha nem bicikliztem a parkba és vettem 1 eurós kenyeret az Esselungából. Igen, ez külön bejegyzést érdemel: az olasz árak, román viszonylatba elég drágának tűnnek: otthon sokkal olcsóbban megkapod az élelmiszereket. Ami olcsóbb itt az talán a ruhák (vannak jó kis árengedmények a nagyobb áruházakban) valamint az elektronikai cikkek. Egy rövidujjút 2,5 euróért is megkaphatsz (és nem valami kínai: hanem jó anyag, márkás), egy farmer nadrág ára pedig 20 euró körül mozog. Az élelmiszerek azonban elég drágák, csupán a pepsire lettem figyeles, hogy csak 1 euró (2 liter): otthon már 6 lej. A kenyér nagyon drága: átlagos fél kilós kenyér eléri a 2,5 eurót, azonban szupermarketekben van promóciós 1 eurós kenyér, amit nagyon hamar elkapkodnak, ezért 3 után már nem is lehet nagyon kapni. Zöldségek és gyümölcsök ára is jóval drágább mint nálunk.

 Parco Nord egyik része: bicikliút mindenhol

  A napjaimat kiegészítettem biciklitúrákkal. Amiért én márciustól rendszeresen biciklizek (mindennap 20-30 km), ezért itt sem tudtam ezt a szokásomat elhanyagolni. Valahogy rákaptam és szeretek is biciklizni. Másodlagos célja azonban a fogyás: Február - Június alatt 10 kilót adtam le (a mérleg szerint): biciklizéssel, egy kis tornával, mna meg egy kis táplálkozási reformmal.(de erről majd bőven, ha elérem a 75 kilót és mondhatom, hogy elértem a célom) A biciklizés szabaddá tesz, élvezem hogy mindig valami újat látok, hogy nem érzem a kötöttséget, hogy hallom ahogy a madarak csicseregnek.A Parco Nord- ban való tekerés élvezetes volt. Mindig találtam rejtett kis utcákat és mindig fedeztem fel új dolgokat. Testvérem gyakran mondogatta is, hogy miért mindig megyek és miért nem töltöm velük azt az időt. Ezúton is bocsánatot kérek, de valahogy a lustaságomat ezzel tudom leküzdeni. Ha nem bicikliznék és tornáznák akkor eltunyulnák és semmihez sem lenne kedvem...

Így nézek ki amikor biciklizem:

     Nemsokára tehát visszaút... valahogy várom is, meg nem is: nemtudom, hogy hogyan is vélekedjek: valahogy itt idegennek érzem magam: nemtudok itt semmit csinálni, hiszen ülni és várni a szebb jövőt? Remélhetőleg otthon kapok végre egy megfelelő munkát és az égből majd pottyan (hihetetlen de én még hiszek a véletlenekben) egy lány akivel együtt majd megváltjuk ezt a borzalmas világot (sok filmet nézek) és akkor teljesen boldog leszek... remélhetőleg

Arrivederci!