A Föld A-tól Z-ig

Abrázió - (a latin abradere = vakargatni, levakarni szóból ered) – a vízparti áramlatok, hullámverés eróziós tevékenysége.
Árapály - a Föld gravitációs mezőjének periodikus ingadozásából ered, amelyet a Hold és a Nap gravitációs erői, valamint azok kölcsönös helyzetének rendszeres változásai okoznak. Maximális árapályok akkor következnek be, amikor a Hold és a Nap a Földdel egy egyenesben áll. A légkörben a légnyomás periodikus ingadozása (atmoszférikus ingadozás) is
megfigyelhető, és a Föld alakjában periodikus deformáció következik be (földkéreg hullámzásai).

Bioszféra - a földi életnek megfelelő feltételekkel rendelkező
terület, a Föld fiziográf légkörének egyik legfontosabb eleme. Magában foglalja a kéreg, a levegő- és a vízburok azon részét, amely életre alkalmas, valamint az ott található összes élőlényt.

Celsius hőmérsékleti skála - a svéd fizikus és csillagász Anders Celsius (1701–1744) által összeállított százfokos hőmérsékleti skála. Az alappontjait a víz fagyás- és forráspontja adja. Az USA-ban a hőmérsékletet az 1724-ben Gabriel Daniel Fahrenheit által bevezetett hőmérsékleti skála alapján mérik. 1 Celsius-fok = 1, 81 Fahrenheit-fok.

Defláció - (latin deflare = elfújni) különböző anyagok szél általi áthelyezése, amelynek mértéke a szél erejétől és időtartamától, valamint a szállítandó anyag mozgékonyságától függ. A legnagyobb defláció olyan helyeken jelentkezik, amelyet nem borít növényzet, s ki van téve a szélnek. A deflációra a nagy hatótávolság jellemző, például a szaharai sivatag porát a szél egészen Európa fölé fújja.

Endogén lelőhely - olyan ásványi anyagok (ércek) lelőhelye, amelyek 
az őket tartalmazó kőzettel együtt keletkeztek.

Fiziotop - az abiotikus elemek (hegységek, domborzatok, helyi feltételek, nedvességi rendszerek, vizek, talaj) szempontjából egységes táj legkisebb homogén téregysége. A geotopok (lásd geotop) anorganikus része.

Földforgás - Föld tengely körüli a forgása. Egy fordulat ideje a periodikus és
nem periodikus változásokon múlik. A periodikus változások eredete megtalálható mind a légköri változásokban, mind az árapály hatásában. A nem periodikus változásokhoz tartozik az árapály súrlódási hatására a föld forgásának szekuláris (másodlagos) lassítása.

Földmag - a Föld 2700–2900 méter mélyen fekvő, legbelsőbb része.
Az 5000 °C hőmérsékletű szilárd belső magban vas, nikkel és néhány könnyebb elem található.

Földpát - a  földkéreg legelterjedtebb ásványa, amely a tektoszilikátok csoportjába tartozik.

Geotop - mikrotáj, elementáris táj. A táj legkisebb téregysége az abiotikus (lásd
fiziotop) elemek szempontjából. Geotopok például az ingoványok, a folyó holtága stb.

Hidroszféra - a Föld nem összefüggô vízburka. Magában foglalja az óceánokat, a tengereket és a szárazföld felszíni vizeit (tavak, víztározók, folyók), de a talajvizet, a jéghegyekben és a hóban, a légkörben megkötött vizeket is. Idetartozik még az élő organizmusokban található víz is, amely tömegük 60-99,8 százalékát alkotja.

Juvenilis víz - (a latin iuvienilis - fiatalos szóból ered) – a felszíni  körforgásban még soha részt nem vett víz, amely vulkáni kigázosodás során jut a felszínre.

Kaldera - (spanyolul caldero = kazán, katlan) – a vulkánok széles krátere, amely vulkánkitöréssel vagy az oldalsó falak eróziójával és összeomlásával keletkezett. Átlagosan 20-30 km széles.
Kiújult vulkáni tevékenység után a széles kalderákban új vulkánkúpok keletkezhetnek.

Kemogén kőzetek - vizes oldatból történő kémiai kiválással keletkező kőzetek.

Litoszféra - a Föld külső, szilárd burka, amely a kéregből és a köpeny  felső, szilárd részéből áll.

Magma - (görögül = keverék, lötty) a Föld mélyében található forró, folyékony olvadt kőzetanyag.
Elsősorban szilikátokból, gáznemű anyagokból (vízpára, szén-dioxid, klór) és a földkérget alkotó további elemekbôl áll. Néha a felszínre tör (láva).

Nunatak - (eszkimói) meghatározás, amely eljegesedett területeken a jégtakaróból vagy hóból kiemelkedő, jéggel vagy hóval nem fedett sziklacsúcsot jelent. A gleccser nyelve kettéválik a nunataknál, és a jég megolvad és visszahúzódik. Később a nunatak másik oldalán a gleccser újból összekapcsolódik. A legnagyobb nunatakok az Antarktiszon találhatók.

Ózon - csípős szagú gáz, három atomból (O3) álló oxigénmolekula.
A Földtől 10-50 km magasságban ózonréteget képez. A rövidhullámú napsugárzás ionizáló hatására kettős oxigénatomból (O2) keletkezik.

Pneumatolízis - a szilárduló magmából kiszökő gázok hatására keletkező ásványok és ércek. A gázok
elsősorban azokkal az ásványokkal lépnek kölcsönhatásba, amelyek már kikerültek a magmából. Ennek során új ásványok és fontos nyersanyagok (pl. molibdén, wolfram és cink) keletkeznek.

Self (szárazföldi talapzat) - a szárazföld körüli tengerfenéken az a kis, 200 méterig terjedő mélységben fekvő rész, amely a parttól a mély tengerig húzódik. Tehát a tengerszint alatt folytatódó földdarabról van szó, amely egyben a fény és a tengeri hullámok hatásának határa is.

Trianguláció - a földfelszíni pontok helyzetének meghatározására szolgáló geodéziai mérés alapja. Minden a szögmérésen és a távolságok vagy a koordináták kiszámításán múlik. A trianguláció során elsősorban teodolitokat (a horizontális–vízszintes és vertikális–függőleges síkon végzett szögmérésre
szolgáló berendezések) használnak.

Ultrabázisos kőzetek - alacsony szilicium-dioxid „SiO2” tartalmú kőzetek, amelyek magma kristályosodásával keletkeznek. Elsősorban sötét ásványok alkotják.

Vulkán - a földfelszín azon helye, ahol a Föld belsejébôl a forró magma (lásd magma) láva formájában felszínre tör.

Wagram - (az alsó-ausztriai nyelvjárás alapján), magas hegyoldal, amelyet kanyargós folyó oszt ketté.

Xylinit - a fa szöveti szerkezetét megőrző fiatal barnakőszénfajta (lignit).

Ygaro - trópusi esőerdő az Amazonas folyamvidékének ingoványos tőzeglápjain és talaján.

Forrás: 3. Évezred (2004-08)
Címkék: , , ,

Filmajánló 24.


1. Hotel Rwanda (2004)
Hotel Ruanda
Rendező: Terry George
Műfaj: történelmi, dráma
Pontszámom: 10
A film a borzasztó 1994 -es ruandai népírtásról szól, amikor is becslések szerint közel 1 millió tuszi és mérsékelt hutu vesztette életét. A vezető hatalmak nem avatkoztak be, ezért sokan bírálták az ENSZ alapelveit. Rengeteg dokumentumfilmet készítettek az eseményről ... 
Mozifilmek közül a Hotel Ruanda érte el a legnagyobb elismerést.

2. Morning Glory (2010)
Ébredj velünk
Rendező: Roger Michell
Műfaj: vígjáték, dráma, romantikus
Pontszámom: 6
Kétségeim támadtam e filmmel kapcsolatban - mégis itt van, mint amit ajánlok.
Idegesít Rachel McAdams - mindig a ,, be nem áll a szám '' típusú nőszemélyt alakít...  Ebben a filmben is - ripacskodás tetőfoka. Valahogy végignéztem, mert kíváncsi voltam a sztory végére ...
Vasárnapi kikapcsolódásra megfelel ... de azért vannak jobb filmek is.
Diane Keaton és Harrison Ford miatt tudtam végignézni. (nagyot alakítanak)

3. Louder Than Words (2013)
Erősebb a szavaknál
Rendező: Anthony Fabian
Műfaj: dráma, családi
Pontszámom: 8
Igaz történeten alapul.
Röviden: John és Brenda tragikus körülmények között elveszítik a lányukat, akinek kérésére a gyászt követően arra összpontosítanak, hogy létrehozzanak egy Gyermekkórházat (Maria Fereri). Problémákba ütköznek, de végül sikerül nekik ... a korház a mai napig működik Valhalla, Ney York -ban.

4. Surrogates (2009)
Hasonmás
Rendező: Jonathan Mostow
Műfaj: akció, sci-fi
Pontszámom: 8
Ha egy jó Bruce Willis filmet akarsz nézni: itt van egy: a Hasonmás. Jó kis sci - fi, érdekes történettel. Nekem nagyon tetsztett ... jó rendezés , színészi játékok és zene.
És ha hiszed, ha nem ezt a filmet most néztem meg előszőr... hihetetlen, hogy nem figyeltem fel reá 2009 -ben, 
Ha te sem láttad még - itt az idő, hogy bepótold.

5. The Hill (1965)
A domb
IMDb
Rendező: Sidney Lumet
Műfaj: dráma, háborús
Pontszámom: 8
Egy klasszikus film, amit mindenkinek kötelezően meg kéne néznie: a fellázadásról szól. Pontosabban a történet egy II Világháborúban lévő brit katonai táborban zajlik, ahol nem kis fegyelem uralkodik. Rendezés remek és a színészi játékok is zseniálisak. (Sean Connery, Harry Andrews, Ian Bannen, Alfred Lynch ...) Fekete - fehér ugyan, de ez ne zavarjon senkit - nagyszerű film. Egy érdekesség: a filmben egyetlen zene sincs! - de nem is hiányzott nekem, csak elrontotta volna.

6. Nueve Reinas / Nine Queens (2000) 
A kilenc királynő
IMDb
Rendező: Fabián Bielinsky 
Műfaj: krimi, dráma
Pontszámom: 9
15 év telt el - és én most kel megnézzem először ezt a zseniális argentín filmet. Hogy tudtam eddig ezt elkerülni? (pedig régebben is sok filmet néztem)
Nagyszerű - teljesen lekötött, a maga egyszerűségével és a hétköznapi stílusával. A hétköznapi alatt azt értem, hogy nincs benne semmi extra fordulat, erőltetett jelenet ... természetesen játszanak benne mindent ezért is olyan egyszerű azonosulni a szereplőkkel.
Remek krimi! - rengeteg csavarral, főleg a végén - Nagyon ajánlom!

7. How to Get Ahead in Advertising (1989)
Eladó az egész világ
IMDb
Rendező: Bruce Robinson
Műfaj: fantasztikus, vígjáték
Pontszámom: 7
Aki szereti az abszurd filmeket - abszurd elemekkel (hasonlít az 1985 -ben készült Brazilra) annak merem ajánlani. Elkezdtem nézni ... és közepe fele ledöbbentem: hogy ez most komoly? - és igen olyan dolgok történnek benne, ami nem megszokott, és elsőre nem is éertelmezhető.
Vígjátékként szerepel majdnem mindenhol, viszont szerintem ez egy kőkemény társadalomkritikus film - egy nem mindennapi megjelenítésben.

8. Blast from the Past (1999)
Csapás a múltból
IMDb
Rendező: Hugh Wilson
Műfaj: dráma, romantikus, vígjáték
Pontszámom: 7
Ez egy nagyon érdekes film: nem tökéletes, viszont akkora egy sztoryja van, hogy az hihetetlen.
Most egy kicsit idézek a filmkatalógusról: Képzeld el, milyen lehet az a srác, aki 35 évig egy földalatti atombunkerben él, kissé régimódi szüleivel. Iskolába sose járt, fogalma sincs arról, mi zajlik a világban, és - ami számára már egyre égetőbb probléma - még nem volt dolga nővel. Mindez egy fatális félreértés következménye, ugyanis Adam apja, a zseniális és őrült tudós a kubai atomválság idején kissé "túlspilázta" a dolgokat: az atombomba becsapódásától rettegve 1962-ben leköltözött feleségével a föld alá, otthonosan berendezkedett bunkerében és több évtizedig ki sem mozdult onnan. (idézet bezárva)
De már elfogyot 1998 -ra az élelmiszerük, és felküldik fiúkat, hogy szerezzen be valamit ehető dolgot. (persze jó régi pénzzel) ... és akkor jön az igazi komédia.
Bevallom, nevettem - elég jó kis jelenetek voltak benne. Viszont időnként nyálas volt, és Brendan Fraser (Adam) alakítása nagyon nem tetszett. Christopher Walken azonban vitt mindent szerintem: a mogorva fapofájával hihetetlen jól passzolt a szituációhoz.
Egyszer mindenképp nézhető!

9. Dogma (1999)
IMDb
Rendező: Kevin Smith
Műfaj: vígjáték
Pontszámom: 8
Lehidaltam ... nemtudom ki hogy van vele, de én bírom Kevin Smith (Néma Bob) humorát. Ezt a filmet jól megrendezte: tele van brutális jelenetekkel (humor): nem kímél senkit. A film bemutatásást követően a Katolikus Liga a film betiltását követelte, nem csodálkozom ... nézd meg a filmet és megérted miért.

10. Flashdance (1983)
IMDb
Rendező: Adrian Lyne
Műfaj: zenés, romantikus
Pontszámom: 6
Nem jó film, van benne egy csomó hiba, viszont meg kell nézni. A 80 -as évek diszkós mindennapokat, nagyon jól felidézi. Rengeteg jó zene csendül fel a film alatt pl:
Irene Cara – "Flashdance... What a Feeling"
Michael Sembello – "Maniac"
Joe Esposito – "Lady, Lady, Lady"
Helen St. John – "Love Theme From Flashdance"
Shandi Sinnamon – "He's a Dream"
Laura Branigan - Gloria
Joan Jett & The Blackhearts – "I Love Rock 'n Roll"
... stb
Szóval: hangulatos, a 80 -as éveket jól bemutató táncos filmecske. Ha eddig nem nézted meg, pótold be lemaradásodat.
Címkék: , , , , ,

Új Telefon: Honor 4x

Egy újabb dolgot vettem (komolyan most már túlzásba viszem) - egy Huawei Honor 4x telefont.
Itt van egy bejegyzés arról, hogy milyen készülékeim voltak anno (+ Nokia 520 és Blackberry Curve: céges telefonok) - http://birozoltan.blogspot.com/2012/10/telefonjaim-androidra-valtas.html
Ha átlapozod látod: hogy sok fos volt közötte ... (persze tisztelet a kivételnek - kedves Nokia, régen menő voltál és mentél is rendesen, de már eléggé leestél a ranglétráról)
Kell fejlődni: ezért egy újabb terméket szemeltem ki. Bevallom kb 1 hetet mind böngésztem a IT piacot meg a fórumokat (bejegyzés) - végül a Honor 4x- nél maradtam.
Oka: viszonylag olcsó (vagyis olcsóbb, mint Galaxy S6, iPhone meg... az ilyen divatphonok). - és elég sok mindent tud. Ha megveszed nem fogsz hiányolni belőle semmit: 8 magos, 2 GB Ram, Full HD kamera, LTE, 4G, Dual Sim na meg frissíthető az új Android Lollipopra is.
Egy kicsit nagy: 5.5 inches (egy kézzel nehezen kezelhető), de már megszoktam. Előnye: látsz jól mindent rajta, s ezért még ebook olvasásra meg filmnézésre is tökéletes. (na jó könyveket még mindig a táblagépemen olvasok, mert egy kicsit kényelmesebb)
Már egy hete tesztelgetem: és nincs problémája: minden megfelelően működik, le a kalappal a Huawei előtt. 
Ha nagyon bele akarnák kötni akkor ezeket a negatív dolgokat tudnám felsorolni:
Belső memória: 8GB, mai világban ez kevéske, de bővítettem egy 32 GB SD kártyával - úgyhogy problem resolved.
Másik meg: nincs NFC ... és kb ennyi is lenne.
Tetszik benne, hogy nem recseg, ropog - jól össze van illesztve, és még a gombok is a helyükön vannak. (nem illegnek billegnek mint általában a mostani telefonokon)
Ára: 980 lej volt (kb 240 Euro) Szép kis dobozkában jön... azonban nem adnak hozzá  extra kiegészítőket. Csupán a töltőfej + kábel és egy kis füzetecske volt benne a leírásokkal. Fülhallgatót nem adnak - de azt nem is hiányoltam, mert úgysem használtam volna. (van egy jó kis JVC -m)
Ami tetszett még, hogy raktak rá fóliát ... egy nagy plusz pont!
Említésre méltó még a kezelőfelülete - letisztult és gyors ... és az alapprogramjai nagyon hasznosnak bizonyulnak: van lámpa app, naptár, egy jó kis jegyzetelő, adatkezelő (egyszerű és nagyszerű), nagyító (jól működik) egy csodás hangrögzítő és persze számológép.
Youtube, Chrome, Twitter, WPS Office már eleve fel volt telepítve.

Címkék: , , ,

OKF - Aloe Vera King

Ma megint bicikliztem este 10 óráig - tekervén hazafele, gondoltam beugrok a közelemben lévő benzinkútra, hogy vegyek egy jó hideg teát. Szépen köszönök a hölgyikének: ,,Buna Seara'' , megyek a hűtőhöz és nézegetem a kínálatot. Egyszer csak kiszúrja a szemem egy zöld dobozos valami ... Mondom én magamban ... ,, Hé hát te ilyet még nem ittál! Mi a rák ez? - Aloe Vera ital? Há nooormális? '' Na ki is veszem szépen a hűtőből, megyek fizetni. Hölgyike kérdi: ,, csak ennyi? Nem kérek még egy Mars csokit? - vagy valamit mellé ''  Mondom nem: csak ezt a dobozos löttyöt kérem, köszönöm szépen. La revedere.

Címkék: , , ,

Liqua Q Intro

Kérem alássan - rendeltem 3 új Liqua Q utántöltő folyadékot, 30 ml -es kiszerelésekben. Első benyomás: minőségi csomagolás, precíz leírás (összetevők, forgalmazó stb) ... és jó vékony csepegtető. A régebbi Liquáknál is volt Berry Mix és Barackos íz: de ez mintha egy kicsivel finomabb lenne. Lehet azért, mert friss termékről beszélünk, és még nem állt sokat a polcokon. 
Minden bizonnyal: ki fogom próbálni rendre az egészet... és akkor fogok egy komplett tesztbejegyzést írni róluk.

Címkék: , , , ,

last.fm új külső

Sajnos a last.fm vezetői úgy döntöttek, hogy felújítják a honlapjukat. Megszoktam már a régit - minden a helyén volt: most meg tessék:



És itt van néhány vélemény (komment) a last fm hivatalos facebook oldaláról...

Seems like no ones likes your website. Why don't you just change it to the old one?
Why are you going live with this new "design" without being completed yet?
Scrobbles missing, no events on profile, terrible choice by putting Song - Artist (in latest scrobbles), no "currently listening", no compatibility bar, no about me (one of my favorite features was to have the band logos on our profile) and the list goes on. This website is terrible.
Leave your opinion here saying that you "don't like it": http://cbsi.force.com/CBSi/template_lfmfbk...
Just replace "your_name" with your user id (D.Santos)

How can one fail an introduction of a new site as much as you did? Why didn't you listen to anything users were telling you? This is ridiculous!! Why removing everything people loved and kick your paying users in the butt? You killed yourself with this. (Jens G.)

 I'm shocked about the site being updated like this, there should've been a big announcement about this on facebook first. But I'm even more shocked about the users' opinions. I really hope the site goes back to something similar of what it was before, because I'd hate to lose lastfm. It's one of my favorite pages on the internet, and I'm afraid that many people will stop using it, and the page may die.  (V. Laba)

Egyszóval senkinek sem tetszik - remélem hallgatnak a jó szóra és visszaállítják a régi verziót. (ha már akarnak újítani - azt bővítsék egy kicsit)

Ilyen volt:


Részletesebb leírást a régi külsőről itt olvashatsz.
Szóval kedves last. fm, ha nem orvoslod a helyzetet én többet nem használlak az tuti ... pedig úgy kedveltelek na...
Ha te is egyetértsz velem (és persze szoktad használni) írjál nekik a facebook oldalukra: https://www.facebook.com/lastfm , hogy vegyék már észre magukat!


Címkék: , ,

10 legnagyobb sivatag


1. Szahara (Észak - Afrika)

Terület: 9 100 000 km2
A Szahara a világ legnagyobb sivataga. Állandó lakosainak száma kétmilliónál kevesebb, általában olyan nomádokról van szó, mint például a tuaregek. A geográfusok szerint a Szahara részét képezi az izraeli Negevi sivatag is. 
Jellemzés: sziklás és hegyi területek, homokos, sós síkságok, hatalmas homokdűnék. A központi terület többéves teljesen csapadékmentes időszakok jellemzik. 
Növényzet ás állatvilág: akác és tamariszkuszok, az óázisokban pálmafák, sivatagi rókák, sivatagi antilopok, vipera, sakál, gyíkok és skorpió.
Több infó

Címkék: , ,

Blog Kinézet probléma

Mindig kell legyen valami ... eddig minden szép és jó volt, most meg a html vagy mittudomén milyen kódsor elíródott. Szóval megnyitod a blogom - és paff egy bejegyzés (vagy 2-3) jelenik meg. 
Pedig én úgy raktam, hogy 12 jelenjen meg egy oldalon. 
De nem... meggondolta magát, és úgy rendezi, ahogy akarja.
Pedig már teljesen megkedveltem ezt a kinézetet ...szépen el is rendeztem, és akkor tessék.
Na fel ment az agyvizem, de komolyan.
És most legyen nekem türelmem ... utánnanézni fórumokon, hogy mi is a bibi, és hogy is kell átállítani. Kérem, aki tudja a megoldást írja le kommentben.
Tényleg nincs most erre időm... sőt még írni sem.
Címkék: ,

Windows Phone legjobb alkalmazások

1 évig használtam Windows Phone - t (mondjuk még most is: mert a táblagépem Windows-os) - kínlódtam vele: hiszen rengeteg aplikáció még nem készült el (vagy nem is fog elkészülni) rá.
Egyetlen egy dolog miatt ajánlom az ilyen rendszerekkel ellátott készülékeket: viszonylag gyorsabb és kevesebb erőforrást zabál, mint mondjuk egy Android. Meg: könnyen kezelhető - vannak a csempék és csak rá kell kattintani - annyi. (átlátható, jól kigondolt rendszer) Viszont az aplikációk területén nagyon le van maradva. Viszont van néhány program (kiemelem: NÉHÁNY) amelyik jó és rendesen lehet használni. Ezeket fogom most ebben a bejegyzésben felsorakoztatni.
(megjegyzem: rengeteg szar aplikáció van rajta: amelyek nem csinálnak semmit - értelmetlenek)
Következzen az általam jónak titulált appok sorozata.
(nem toplista)
Címkék: , , ,

Okostelefon Vásárlás 2015

Végigböngésztem ez évi kínálatot - mert készülök venni egy új smartphone-t. (a Nokia 520 - as nagyon lassú lett) Írtam is egy bejegyzést róla, hogy milyen jó meg húúú de megéri. Hát már nem: nagyon elavult, és már kibírhatatlan. (főleg az interneten való böngészés ultra csigatempó)
Szóval itt az ideje vegyek egy másikat...
Ár: 60000 FT - 100000 FT lőttem be magamnak
6000 alatt már elég gatyikat lehet venni: Max Android Jelly Bean - el, 100000 felett pedig már nem adok ki egy telefonért.
Nézzük mik jöhetnek számításba. (árak: lej/ft tűntetem fel)
Címkék: , , , , ,

Keresés ebben a blogban