SNITT #8



8. rész: Újból Olaszország és Genova, folytatás. Van egy kis kilátó az akvárium mellett. Befizettünk, hogy fenntről is végigcsodálhassuk a genovai panorámát. Következett a hajókázás, sokan voltak, de megérte. (viszonylag olcsó volt) Visszafele már ment le a nap, megéheztünk ezért beültünk egy fast -food féleséghez. Ettünk - ittunk és utánna pedig hazaballagtunk.

Infó: Genova Olaszország legnagyobb és a Földközi-tenger második legnagyobb kikötője (Marseille után).
Genova fő nevezetességei
A Régi kikötő (Porto Vecchio): a hegyek között, a Genovai-öbölben terül el. Először csak tíz mólója volt, de ez kevésnek bizonyult, így szükségessé vált egy új kikötő felépítése is. Itt emelkedik a La Lanterna, azaz a világ legrégebbi működő világítótornya.
A Piazza de Ferrari: a modern és az ősi Genova találkozási pontja e forgalmas és nyüzsgő tér. Északi végében a Carlo Felice Színház, azaz az Opera magasodik. A nyugati szegletében a Dózsepalota (Palazzo Ducale) áll. Ugyancsak itt található az a ház, ahol állítólag Kolumbusz Kristóf (Casa Cristoforo Colombo) született. Itt áll a Tőzsdepalota is. A térről kiágazó utcák a felújított és rendezett utcákba és terekbe torkollanak. A lejtőt nyugatnak követve a sikátok, utcák a kikötőbe futnak le. A belvárosa nyüzsgő élettel teli. A térről indul az elegáns bevásárló utca: a Via XX September, ahol 19. század végétől épült paloták díszes árkádsora és kőhidakkal összekötött utcák, emeletek alatt lehet sétálni, vásárolni, nézelődni.
A Le Strade Nuove: 16. századi paloták; 2006 óta a Világörökség része.
A San Lorenzo-katedrális (Cattedrale di San Lorenzo): a Via San Lorenzon áll a Genovai főegyházmegye főszékesegyháza. A 12. században kezdték meg építését, maga a katedrális a francia templomok hatását tükrözi.
Banco di San Giorgio 1407-ben alapított genovai bank impozáns épülete a kikötőben áll, ezzel az öreg kontinens legrégebbi ilyen épülete.
A Castello d'Albertis.
A Castello Mackenzie.
(forrás: wikipedia)
Címkék: , , , , ,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban