Versőrület a Facebookon

Hát igen engem is kihívtak erre a facebookos versmegosztós dologra. Én úgy döntöttem, hogy itt írom meg a ,, kedvenc'' versemet - aztán a kihívottaim legyenek azok: akik ráakadnak e bejegyzésemre.

Szóval te! Nem szabadulsz meg!

Elvileg ahogy utánna olvastam, ennek a kezdeményezésnek az indítója: Szabó Balázs irodalomtanár, aki azt nyilatkozta, hogy: „A minimum, amivel tartozom a magyar költészetnek, hogy minél több embert rávezetek arra, hogy forgassák rendszerességgel Vörösmartyt vagy Kosztolányit"

Ezzel szerintem nincs is semmi baj. A jelenleg nagy sikert arató Ice Bucket Challenge- el ellentétben: ennek legalább van is értelme. Igaz, hogy az amerikai verziónak van egy jó oldala is: hogy adományozzunk, és hívjuk fel az emberek figyelmét arra: hogy segítsünk egymás nyomorúságán.

Nem így kéne - de sajnos valószínű, hogy a mai világban már csak így lehet. Mindenki szórakozik egy kicsit - leönti magát egy vödör jó hideg vízzel ... és aztán leül és elgondolkozik, s aláírja a csekket is, mint ahogy Bill Gates is tette.

És mégegyszer leírom: ne azért segítsünk másokon, mert XY meghívott egy kis fürdésre. (sokan már szégyenlik, hogy egyúttal ne adományozzanak is)

Na de amire ki akartam lyukadni, az az: hogy ennek a magyar változatnak: azaz a verses facebook megosztás dolognak - legalább van is értelme. Úgyis már elég kevesen olvasnak verseket (tisztelet a kivételnek) - a kultúra egyre csak süllyed, ezért ha már kihívtak: nincs mit tegyél. Vagy figyelmen kívül hagyod (de akkor rosszul érzed magad, hogy nem vettél részt ebben a kis irodalmi forradalomban) vagy elgondolkodsz (jó sokáig), hogy mi is a kedvenc versed - és persze megosztod. Na meg te is kihívsz 10 embert ... és ez így megy tovább, mint egy piramis játék.

Nem vagyok híve az ilyen típusú felkéréseknek: és eddig nem is törődtem velük. De most mégis eleget teszek: és megosztok egy verset. (olyan személyesebb jellegűt)

Szóval köszönöm drága barátom: Újhelyi Norbert. Itt van a vers.

Mja előbb az előszó:

Szabó Balázs néhány éve mini kulturális forradalmat hirdetett a Facebook-on. Ennek keretein belül most arra hívta fel irodalomkedvelő ismerőseit, hogy 24 órán belül osszák meg kedvenc magyar versüket, és kérjék meg 10 további ismerősüket, hogy tegyék ugyanezt. Újhelyi Norbert hívott meg erre a játékra, köszönöm! Örömmel fogadom el a kihívását!

Az én kihívottaim: e bejegyzés olvasói.

Ne feledjétek, 24 órátok van!

Szóval ha épp olvasod ezt a bejegyzést, írd le (a címét legalább) a kedvenc versedet, hogy tisztelegjünk a magyar költőink előtt.

Előre is köszönöm. 

Eredj, ha tudsz… Eredj, ha gondolod,

hogy valahol, bárhol a nagy világon

könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,

eredj…

Szállj mint a fecske, délnek,

vagy északnak, mint a viharmadár,

magasából a mérhetetlen égnek

kémleld a pontot,

hol fészekrakó vágyaid kibontod.

Eredj, ha tudsz.

Eredj, ha hittelen

hiszed: a hontalanság odakünn

nem keserűbb, mint idebenn.

Eredj, ha azt hiszed,

hogy odakünn a világban nem ácsol

a lelkedből, ez érző, élő fából

az emlékezés új kereszteket.

A lelked csillapuló viharának

észrevétlen ezer új hangja támad,

süvít, sikolt,

s az emlékezés keresztfáira

téged feszít a honvágy és a bánat.

Eredj, ha nem hiszed.

Hajdanában Mikes se hitte ezt,

ki rab hazában élni nem tudott

de vállán égett az örök kereszt

s egy csillag Zágon felé mutatott.

Ha esténként a csillagok

fürödni a Márvány-tengerbe jártak,

meglátogatták az itthoni árnyak,

szelíd emlékek: eszeveszett hordák,

a szívét kitépték.

S hegyeken, tengereken túlra hordták…

Eredj, ha tudsz.

Ha majd úgy látod, minden elveszett:

inkább, semmint hordani itt a jármot,

szórd a szelekbe minden régi álmod;

ha úgy látod, hogy minden elveszett,

menj őserdőkön, tengereken túlra

ajánlani fel két munkás kezed.

Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én!

Károgva és sötéten,

mint téli varjú száraz jegenyén.

Még nem tudom:

jut-e nekem egy nyugalmas sarok,

de itthon maradok.

Leszek őrlő szú az idegen fában,

leszek az alj a felhajtott kupában,

az idegen vérben leszek a méreg,

miazma, láz, lappangó rút féreg,

de itthon maradok!

Akarok lenni a halálharang,

mely temet bár: halló fülekbe eseng

és lázít: visszavenni a mienk!

Akarok lenni a gyujtózsinór,

a kanóc része, lángralobbant vér,

mely titkon kúszik tíz-száz évekig

hamuban, éjben,

míg a keservek lőporához ér.

És akkor…!!

Még nem tudom:

jut-e nekem egy nyugalmas sarok,

de addig, varjú a száraz jegenyén:

én itthon maradok.

Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!

Összes verse megtalálható a http://mek.niif.hu/01000/01052/html oldalon.